2015. július 21., kedd

Bronzosíts sminkkel

Nyáron szeretünk szép barna színt szerezi magunknak, vagy legalábbis nagyon igyekszünk :) Én is összeszedtem már egy kis színt, így július közepére, de még azért szeretek ráerősíteni egy picit sminkkel is. Összeszedtem pár terméket amivel csodás bronzos, nyári arcot varázsolhattok magatoknak egy kis extra csillogással :)




A legegyszerűbben és a legfinomabban a púderekkel lehet árnyékolni, színt adni az arcnak és napsütötte pofit varázsolni. Két nagy kedvencem van:

essence sun club shimmer bronzing púder

Róla itt olvashattatok korábban :)

Már a csomagolása is a strandra csábít, az illata pedig finom kókuszos :) De nem ezért a kedvencem. Az essence bronzosítója egy csillámos bronzosító. Közepesen pigmentált, ezért könnyen lehet vele visszafogottan barnítani az arcon, de építeni is lehet a kívánt árnyalatig szépen. Nem kopik le hamar, de délben azért őt is frissíteni kell :) Én nagyon szeretem, télen is használom, hogy ne tűnjek túl fakónak. Ha jól tudom 2 árnyalatban kapható, egy ami a barna hajúaknak egy pedig  a szőke, tehát inkább világos bőrűeknek ajánlott. 

Rimmel Natural Bronzer 


Hát ő az az überpigmentált termék, amit első perctől kezdve szeretek, minden nap használok és vele lehet durvulni :D könnyen :D Vagyis, hogy normálisan véleményezzem. A Rimmel Natural bronzosítója egy erősen pigmentált púder, amivel könnyű dolgozni, de ahhoz, hogy finoman árnyaljunk, színezzünk vele ahhoz ki kell tapasztalni, hogy mennyi az a csekély púder mennyiség, ami ahhoz kell, mert ha pigmentáltsága miatt, könnyű átesni a ló túloldalára és nagyon be fogunk barnulni :) Egyébként nagyon finom a púder textúrája, kicsit csillog is. Érdemes egy kisebb ecsettel felvinni az arcra és egy nagyobb, tiszta ecsettel eldolgozni, a szép hatás kedvéért. Szép napsütötte, barna arcot tudunk vele varázsolni :) 2 hónapja vettem, de lassan veszem a második szériát is :D Jah és ár érték arányban nálam messze jobb, mint az előbb essence bronzer, holott azt is szeretem.


A púderek után raktam be direkt az alapozókat, krémeket, mert náluk az árnyalatokra jobban kell figyelni, hiszen nagy felületet fedünk le vele, másrészt ezeknél a termékeknél figyelni kell a szélek eldolgozására, hogy ne váljon el a fejünk színe a nyakunk vagy akár az egész testünk színétől :)

Az első ami ilyenkor általános, azt az, hogy kicsit barnább alapozót használunk, mert ilyenkor barnább a bőrünk is. Mindenkinek van egy nyári és egy téli alapozója. Az én kedvenc nyári alapozóm, már egy éve kedvenc :)

Rimmel Lasting Finish 25 HR Nude alapozó


Egy korábbi poszt róla ITT

Ő egy kicsit sűrűbb textúrájú alapozó, mint amit 40 fokban el tudunk viselni, de még mindig könnyű viselet és mellette szól a jó fedés és a tartósság, valamint egy kellemes illat, ami általában a Rimmel termékekre jellemző ( a bronzosítónak is van egy kellemes, krémes, púderes illata. Jól beszívódik, nem ragacsos, zsíros. Nekem ő az az egy fokkal sötétebb árnyalatú alapozó, ami nyáron és ősszel, tökéletesen passzol a kicsit barnább bőrömhöz. Van neki egy primer párja, amit nyáron önállóan is használhattok, ha pici, könnyed fedést szeretnétek, vagy akár a Rimmel Match Perfection alapozója is jó választás. Neki a fedése közepes, viszont szuper könnyű a textúrája, 40 fokban tökéletes :)

miss sporty Mornig Baby! BB cream
Bronzer



A Morning Babay! család új taggal bővült a nyárra, egy multifunkciós termékkel. Nappal finom fedést és nyári ragyogást ad az arcnak, az esti bulihoz pedig primerként is használható. Nagyon könnyű textúrája van a bb krémnek, fedése közepes. A reggeli kómában vigyázni kell vele, mert eléggé folyós, szeszélyes a krém :) Az igazi napbarnította hatás akkor jön elő, amikor már felvittük az arcra. Legjobban én pici ütögető mozdulatokkal szeretem felvinni az arcomra, így jobbnak, biztosabbnak érzem az arcomon. Számomra ő az igazi kánikula darab, ha úgy döntök hogy a hőség ellenére is szeretném az arcom egy kis alapozóval fedni. Ez a bb kérm és egy jó bronz púder és biztos a szép beach look :) Amire nagyon figyeljetek ennél, de egy picit sötétebb alapozónál is, hogy szépen dolgozzátok el a nyakatoknál, ne hirtelen érjen végét a bb krém/alapozó, mert az rögtön elárulja a turpisságot és nagyon nem szép látvány :S

És ha nem elég a bronzosítás vagy egy kis extrára vagytok a sminkelés terén nyáron, akkor tegyetek fel egy kis highlightert, a biztos hatás kedvéért. már írtam a korábbi posztba (ITT), de itt is megosztom veletek óriási nagy kedvencem a NYX Born To Go Liquid Illuminator, ami szuper fényt ad, de elég belőle egy kicsit is :) ;)

Nektek mi a  kedvenc nyári bronzosító technikátok?

Szép hetet Beautyk :)

Ann :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése