2014. november 1., szombat

Az én őszi színpalettám

Írtam már nektek az őszi újdonságokról (alapozókról, szempillaspirálokról), őszi trendekről, mutattam két őszi sminket, is, de az őszi színekről, amiket én használok mostanság azokról még nem esett szó. Mikor összeszedtem a termékek rájöttem, hogy jééé idei őszi újdonságokat nem nagyon vettem, csak szét kellett nézni a cuccaim között és találtam a mostani trendeknek megfelelő termékeket.  Nem mintha nem tetszenének az újdonságok, nagyon szuperek, de most rájuk nem volt szükségem. De lássuk miből "dolgozom" az őszi hónapokban:)




Rúzsok

Nyár óta kezdem felfedezni magamnak a rúzsokat, addig nem használtam csak 2-3 szájfényt. Próbálgattam őket, nézegettem és mostanra alakult ki az, hogy mi az ami illik hozzám, milyenek azok a színeket amiket szeretek. Három rúzs győzedelmeskedett, így ősszel, amiket rendszeresen használok. Igazság szerint mind nude árnyalat (na jó talán az egyik nem), így remekül passzolnak mindenféle sminkhez, főleg a hétköznapi sminkeket dobják fel. 
A háromból kettő essence hosszantartó rúzs, matt finish-sel - 06 barely there! és 15 oh so matt!.  Nem mondanám igazán hosszantartó rúzsoknak, naponta többször is rá kell sajna frissíteni, de színük nekem nagyon tetszik. Érdekes módon az oh so matt rúzsnál nem érzem a hidratálást, míg a barely ther-nél igen. 
A harmadik őszi kedvenc a Rimmel Moisture Renew rúzs 125 to nude or not to nude? árnyalat. Erről a rúzsról, más árnyalattal már írtam (itt), és továbbra is tartom a véleményem, száraz ajkakkal csodát tesz :)




Szemhéjpúderek, ceruzák


Mindenkinek meg van az a kedvenc sminkterméke, amiből bármennyi mennyiséget képes lenne venni ha tehetné.... nah nekem ez a szemhéjpúder. Egyrészt tuti azért a kedvenceim, mert imádom a színeket, másrészt mindig lenyűgöznek a márkák  a mindig új formákkal, textúrákkal és mindig van valami olyan újdonság ami miatt "meg kell venni" a huszadik bronzos szemhéjárnyalót :D De azért nem engedem, hogy elszaladjon velem a ló, és ebben az évben visszafogtam magam, nem vettem meg semmiből a sokadikat, hanem szétnéztem a saját darabjaim között és mindig volt amit használhattam nyáron és most ősszel is. Milyen meglepő :D

Szóval ősszel nálam is az ősz színei dominálnak, a bronzok, a narancsok, az aranyak, a sárgák és a barnák. Idén viszont a burgundi volt az amit nagyon megszerettem vettem ilyen színű felsőt, körömlakkot és akkor miért pont a smink maradjon ki ugye? :D Ilyen színem nem volt, de hozzá nagyon hasonlít a Rimmel 5-ös palettájából  a legsötétebb és a középső szín összemosása, illetve a Sleek palettának is van erre hajazó színe. A képen látható 4 palettát vettem elő leginkább szeptember óta csillogó és matt árnyalatokat vegyesen használva.


Rimmel GlamEyes HD paletta - 022 Brixton Brown; Baolishi; Sleek I-Divine in Ultra MatteV2 paletta; Qianyu meis paletta

Íme az én őszi 12-es színpalettám :)
A szemhéjpúderek mellett a szemceruzákat is nagyon szeretem, és hiába nyári széria, ősszel szerettem a legjobban használni a Catrice Le Grand Blue ceruzáját C04 Mermaid it árnyalatban. Csodás, intenzív fémes csillogó bronz :) LOVE :) A másik őszi kedvenc az essence longlasting ceruzái közzül került ki, mégpedig a 18 berry merry árnyalatban:)


Körömlakkok

Nyáron a fehér Rimmel lakkommal estem szerelembe, ősszel pedig a L'Oréal csodálatos 406 burgundy diva ejtett rabul. Nagyon szép, mély színe van és ropant tartós a lakk és nagyon sokat használtam mióta megvettem :) A másik két lakkot már gy éve beszereztem, de csak ilyenkor van kedvem elővenni őket, bár az uma lakkot most se volt sok kedvem, mert nem egy jó minőség, de ez a szürke árnyalat ez nagyon tetszik. Majd próbálok valami hasonló színt beszerezni jobb minőségű lakkból. A beauty uk lakkot pedig továbbra is szeretem:)




Ők lennének az őszi színeim ebben az évben.
Lassan írhatom a téli színeket is, de nem szaladok ennyire előre:)

Nektek van kedvenc kifejezetten őszi színetek?


Ann:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése